Ugrás a fő tartalomra

Futók Térdfájdalma - ITBS



Megérkeztek a tavasz első jelei. Korábban van világos, a madarak is vidámabban csicseregnek, az emberek aktívabbak. Egyre több kocogó embert látni. Persze a legfanatikusabbak a téli hideg ellenére sem álltak le, mégis ez a bejegyzésem inkább az újrakezdőknek szól. Annál is inkább, mivel közéjük tartozok. Pár napja több páciens keres fel térd fájdalomra panaszkodva. Kivétel nélkül futás közben jelentkezett a problémájuk. Tekintve, hogy a lágyrészekben, izmokban, inakban, kötőszövetben jelentkező fájdalmakra specializálódtam, logikusan úgy döntöttem, hogy ezt a blogbejegyzést  a futótérd nevű jelenségnek szentelem, vagy jól csengő, tudományos nevén az ITB szindrómának.



Az utóbbi időben a szabadidő sportok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Közülük is a futás az, amelyik a legegyszerűbben kivitelezhető. Semmi másra nincsen szükség, mint egy tényleg kényelmes futócipőre. Mivel az amatőr sportolók száma dicséretes módon emelkedik, a masszőröknél is több az izmok túlterheléséből fakadó panasz. Ez azt jelenti, hogy az izmokat, ízületeket, inakat nem egy nagyobb sérülés éri, hanem több, apró mikro sérülés, húzódás vagy rándulás.




Futás közben a leggyakoribb panaszok a térd környékén jelentkeznek. Gondoljuk csak végig!
Abban az esetben, ha 1 kilométeres távot futunk, az kb. 1000 lépést jelent. Így könnyű kiszámolni, hogy 1000 méter alatt, nagyjából 500-szor terheljük egy-egy alsó végtagot, ugyanennyiszer hajlítjuk be és nyújtjuk ki a térdünket.
 A térdízületet mozgató és stabilizáló izmok 500-szor húzódnak össze és ernyednek el. 


Személy szerint azt gondolom, hogy a legtöbb amatőr futó, még a kezdők is, ennek az 1000 méteres távnak a többszörösét teszik meg. Nem mindegy tehát, hogy a jelentkező térd fájdalmak hátterében milyen nagyságú terhelés áll.
  A fájdalom jelentkezhet a térd elülső részén, ugyanis itt tapad a térd feszítő mozgását végezni hivatott extensor apparátus.
  Az apparátus szóból következtethetünk arra, hogy a térd feszítő mozgását több izom végzi egyszerre. Ezek közül bármelyik is terhelődik túl, az befolyásolja a többi izom működését. 

 Az ilyen túlterheléses eseteknél jelentkező gyulladásos fájdalom miatt gyakran félbe kell hagyni az edzésünket. Ilyenkor az edzés intenzitása túl nagy volt, érdemesebb visszavenni a terhelésből. Rendkívül fontos tehát, hogy fokozatosan növeljük a távot és a tempót.


Az extensor apparátus izmai:

m.rectus femoris

m.sartorius

m.vastus medialis


m.vastus intermedius
m.vastus lateralis














Láthatjuk tehát, hogy ezek az izmok megközelítőleg egy helyen, a térdkalács alatt tapadnak. Így már mindenki számára érthető, hogy a futás miatt túlterhelt izomzat, ha megrövidül, feszesség okán a tapadásnál okoznak fájdalmat. Ennek oka, hogy a feszes combizomzat beleszorítja a térdkalácsot a térdízületbe, ezért gyorsabban kopik a porc, és kialakul a krónikus fájdalom.

Mi az az ITBS?

A másik leggyakoribb túlterheléses ártalom, ami futás közben kialakulhat az a térd külső oldalán jelentkező fájdalom, orvosi nevén „tractus iliotibialis szindróma”. 

ITB

Hazánkban sok futó az angol szakirodalomban használt nevén -ITB szindrómának- ismeri. A „tractus” egy vaskos, kötőszövetes lemez, mely a comb felől a térd külső oldalán halad lefelé a lábszárcsont külső oldala felé. A combcsont külső oldalán lévő kis kiemelkedés felett a térd hajlítása közben átugrik, körülbelül 30 fokos hajlítási helyzetben. Ez a fent leírt 1 km futás közben oldalanként szintén mintegy 500-szor történik meg. Ez a sokszor bekövetkező súrlódás az ismétlődő mechanikus ingerek miatt a szövetek irritációjához, majd gyulladásához vezethet.


Bár a két eset egymástól távolabbi izmokat ír le, mégis hasonló megoldásokat alkalmazunk. Mindegyik esetben érdemes az edzés intenzitását csökkenteni, súlyosabb esetben a futást is hanyagolni egy időre. Futás közben is fontos a helyes mozgás elsajátítása. Ebben is érdemes edző vagy más szakember véleményét kikérni. Tekintve, hogy sokan a túlsúly miatt vágnak bele a sportolásba, könnyen előfordulhat, hogy a túl nagy súlytöbblet miatt terheljük túl az izmainkat, ízületeinket.

A már meglévő panaszoknál jól alkalmazhatóak a különböző manuális terápiák. Fascia Release, mélyszöveti masszázs, köpölyözés, SMR henger. 
Kiegészítő terápiaként kynesio tape felhelyezését szoktam javasolni. 

A feszes izomzat trigger pontjainak felkutatása és kezelése is fontos, így elengedhetetlen egy ténylegesen komplex masszázskezelés, mely az egész alsó végtagot magába foglalja.


Takács-Tauber Sándor






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lapocka körüli fájdalom! Esettanulmány!

Lapocka körüli fájdalom! Esettanulmány !  Egy, a lapocka felső részénél érezhető izomfájdalom gyakori panasz azok körében, akik ülőmunkát végeznek, vagy munkályuk során sokat kell lefele nézniük, esetleg folyamatosan egyirányú terhelést kapnak. Ez a konkrét eset annyira összetett és érdekes, hogy fontosnak tartom megosztani itt is. 😊 A konkrét panasz a lapocka tetejénél jelentkező, folyamatos fájdalom, amely néha felkúszik a nyak irányába. Legelőször rögtön a lapockaemelő izomra gyanakodtam, azonban a páciensel való kommunikáció során rögtön kiderült, hogy munka közben a bal kar folyamatosan enyhén megemelve, szinte nyújtva van. Így mint minden esetben érdemesebb volt komplexen szemlélni a problémát. Mi is történt pontosan? 👉 a felkar hátsó része folyamatosan feszült munka közben ( m. triceps ) így kifelé húzta a lapockát. 👉mivel a lapocka kifelé húzódott, a belső részen tapadó, és a nyak illetve a gerinc irányába futó izmokat szintén folyamatosan feszítette 👉ezért a fájdalom elsős...

Az állóképességi Sportolók titkos Fegyvere

Sportmasszázs ! Az állóképeséig sportolók életében a felkészülés és a teljesítmény fenntartása kulcsfontosságú. Azon atléták számára, akik a kitartás és a teljesítőképesség terén szeretnének kiemelkedni, a sportmasszázs elengedhetetlen eszköz. Alkalmazása nemcsak a regenerációban és a rehabilitációban játszik fontos szerepet, hanem a teljesítmény fokozásban is. 1. A sportmasszázs szerepe az állóképeséigi sportolók edzésregenerációjában Az állóképeséig sportokban résztvevő atléta nap mint nap kiemelkedően nagy terhelésnek van kitéve. Az intenzív edzések, a hosszú távú versenyek és a gyakran ismétlődő terhelések szükségesek ahhoz, hogy a test adaptálódjon és elérje a kívánt kondíciót. Ez azonban hatalmas stresszt jelent az izmoknak és az ízületeknek, amelyek könnyen fáradtá, feszültté és sérülékennyé válhatnak. A sportmasszázs segít az ilyen terhelésből adódó izomfeszültségek kezelésében. A masszázs segíti helyreállítani a vérkeringést és az izmok oxigén- és tápanyagellátását, így felgy...