Ugrás a fő tartalomra

Lapocka körüli fájdalom! Esettanulmány!




Lapocka körüli fájdalom! Esettanulmány

Egy, a lapocka felső részénél érezhető izomfájdalom gyakori panasz azok körében, akik ülőmunkát végeznek, vagy munkályuk során sokat kell lefele nézniük, esetleg folyamatosan egyirányú terhelést kapnak. Ez a konkrét eset annyira összetett és érdekes, hogy fontosnak tartom megosztani itt is. 😊

A konkrét panasz a lapocka tetejénél jelentkező, folyamatos fájdalom, amely néha felkúszik a nyak irányába.
Legelőször rögtön a lapockaemelő izomra gyanakodtam, azonban a páciensel való kommunikáció során rögtön kiderült, hogy munka közben a bal kar folyamatosan enyhén megemelve, szinte nyújtva van. Így mint minden esetben érdemesebb volt komplexen szemlélni a problémát.

Mi is történt pontosan?

👉 a felkar hátsó része folyamatosan feszült munka közben ( m. triceps ) így kifelé húzta a lapockát.
👉mivel a lapocka kifelé húzódott, a belső részen tapadó, és a nyak illetve a gerinc irányába futó izmokat szintén folyamatosan feszítette
👉ezért a fájdalom elsősorban a lapocka és a gerinc között jelentkeztek

A komplex szemléletü kezelés.

✅️ masszázs során nem csak a kifejezetten fájdalmas területre koncentráltam
✅️ a lazító masszázs kiterjedt a felkar egészére
✅️ az izmok legfeszesebb részein köpöly felhelyezésével fokozni tudtam a keringést, így gyorsabb az izom regenerálódása
✅️ a masszázst tovább folytattam a hát és a nyak területén
✅️ enyhe izomnyújtó masszázs következett a panaszos területeken
✅️végül egy izomlazító ragasztás került Kinesyo Tape felhelyezésével a felkar hátsó részére
✅️ a fájdalmas lapocka közeli területre pedig egy kötőszövetet lazító ragasztás került

Végeredmény:

👉 javult a lapocka és a nyak mobilitása
👉 a felkarban lévő feszülés enyhült
👉 a lapocka körüli fájdalom a töredékére csökkent

Összességében sikerült lokalizálni a probléma valós forrását., így egy komplex szemléletű masszázs is nagy segítség volt ebben a konkrét esetben. Az illető páciens azóta is rendszeresen jár hozzám, de már csak  megelőzés jelleggel 😊.

 Szeretném itt is kihangsúlyozni, hogy a masszázs kezelések nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat. Súlyos panasz esetén mindíg keressünk fel egy szakorvost.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az állóképességi Sportolók titkos Fegyvere

Sportmasszázs ! Az állóképeséig sportolók életében a felkészülés és a teljesítmény fenntartása kulcsfontosságú. Azon atléták számára, akik a kitartás és a teljesítőképesség terén szeretnének kiemelkedni, a sportmasszázs elengedhetetlen eszköz. Alkalmazása nemcsak a regenerációban és a rehabilitációban játszik fontos szerepet, hanem a teljesítmény fokozásban is. 1. A sportmasszázs szerepe az állóképeséigi sportolók edzésregenerációjában Az állóképeséig sportokban résztvevő atléta nap mint nap kiemelkedően nagy terhelésnek van kitéve. Az intenzív edzések, a hosszú távú versenyek és a gyakran ismétlődő terhelések szükségesek ahhoz, hogy a test adaptálódjon és elérje a kívánt kondíciót. Ez azonban hatalmas stresszt jelent az izmoknak és az ízületeknek, amelyek könnyen fáradtá, feszültté és sérülékennyé válhatnak. A sportmasszázs segít az ilyen terhelésből adódó izomfeszültségek kezelésében. A masszázs segíti helyreállítani a vérkeringést és az izmok oxigén- és tápanyagellátását, így felgy...

Futók Térdfájdalma - ITBS

Masszázs Terapeuta Sopron Megérkeztek a tavasz első jelei. Korábban van világos, a madarak is vidámabban csicseregnek, az emberek aktívabbak. Egyre több kocogó embert látni. Persze a legfanatikusabbak a téli hideg ellenére sem álltak le, mégis ez a bejegyzésem inkább az újrakezdőknek szól. Annál is inkább, mivel közéjük tartozok. Pár napja több páciens keres fel térd fájdalomra panaszkodva. Kivétel nélkül futás közben jelentkezett a problémájuk. Tekintve, hogy a lágyrészekben, izmokban, inakban, kötőszövetben jelentkező fájdalmakra specializálódtam, logikusan úgy döntöttem, hogy ezt a blogbejegyzést   a futótérd nevű jelenségnek szentelem, vagy jól csengő, tudományos nevén az ITB szindrómának. Az utóbbi időben a szabadidő sportok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Közülük is a futás az, amelyik a legegyszerűbben kivitelezhető. Semmi másra nincsen szükség, mint egy tényleg kényelmes futócipőre. Mivel az amatőr sportolók száma dicséretes módon emelkedik, a mass...